2014. november 24., hétfő

zeneszó

"Egyszerűen csak a zene szépségeit élvezem és csodálom Mozart bámulatos művészetét, amely a hat hang mindegyikének megadta a maga saját és különleges karakterét és minden egyes cselekvő személyt éles árnyalással választott el a többitől, úgyhogy - teljesen megfeledkezve az abszolút valószerűségről - a feltételezett valóság mélységét csodálom, s a józan emberi értelmem elhallgat." Csajkovszkij


2014. november 13., csütörtök

Requiem másképp

Maurice Duruflé
Maurice Duruflé elsősorban az orgonazenét illetve egyházzenét kedvelők körében ismert - nekik kell is ismerni ezt a nevet. A klasszikus zenét kedvelők viszont tegnap egy újabb élménnyel gazdagodhattak. Igaz, nem mindenki, és nem mindenhol. Szerda este ugyanis Szolnokon a belvárosi templomban többek között Duruflé Requiemje is elhangzott. 
Ha a klasszikus értelemben vett kritika lenne most ez a cikk, akkor ide illene az, hogy sajnos nem telt meg a templom. De, talán így is érezzük ennek a gondolatnak a súlyát...
Az est során négy mű hangzott el: 
S. Rachmaninov: Vocalise Pálúr János orgonaátiratában
Francis Poulenc: Litanies a la Vierge Noire (1936)
Improvizáció egy Duruflé témára
Maurice Duruflé: Requiem (1947)

Az első művet Pálúr János orgonaművész adta elő. A második műben a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus csatlakozott, Molnár Éva vezényletével. Az improvizáció szintén Pálúr János csodálatos előadásában hangzott el. (Pálúr János neve nem ismeretlen blogunk olvasói számára, hiszen köztudott, hogy ő is Baróti-tanítvány.)
Duruflé Requiemjének előadói: Turi Melinda (mezzoszoprán), Szűcs Ferenc (bariton), Kiss Lúcia (gordonka), Pálúr János (orgona), a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, Canto Armonico Énekegyüttes. Vezényelt: Kiss Csaba.
Az ő gondolatai jelentek meg a műsorlapon is: 
"Mozart vagy Verdi Requiemjének hangjai minden zenehallgató számára ismerősen csengenek. A mai hangversenyen a halotti miseszöveg egy nálunk talán kevésbé ismert megzenésítésével találkozhatnak. A francia zeneszerző, Maurice Duruflé Requiemje témáit főként gregorián dallamok képezik, ahogy az a szerző más darabjaiban is előfordul. Az 1947-ben keletkezett művet édesapja emlékére írta." 

A hangverseny összességében különlegesnek és csodálatosnak mondható. Különleges azért, mert sokan még nem "szoktak hozzá" a romantikus vagy éppen a kortárs művekhez. Én büszkén mondhatom, hogy számomra Duruflé kortárs volt, igaz, csupán néhány évig... Csodálatosnak pedig azért, mert teljesen más dimenziót jelenített meg, mint Mozart Requiemje, valamint azért, mert az előadók talán száz százalékban át tudták adni azt, ami a szerző szándéka volt. 
Két szó jutott eszembe a koncert végén: remény, realitás. Ez a zene abszolút reális volt. A téma, melyet Duruflé megzenésített (a requiemben), olyan mélységeket és ezzel együtt realitásokat tárt föl, amik fölött hajlamosak vagyunk ma elsiklani. Érdekes, ma valami miatt látnom kellett (egy kicsit akartam is) egy 101 éves nénit látni a koporsóban. Még ilyet nem láttam. Összement, kicsi volt, és tehetetlenül, kihűlve feküdt a ravatalon. Szóval azt akarom mondani, hogy Duruflé tökéletesen megzenésítette az élet végességét. Azt, hogy az Egyház tanítása szerinti három állapot valós, reális: pokol, tisztítóhely, mennyország. A harmadik tételben érezhető leginkább a zenéből, hogy tényleg létezik (és nem létezHET) a pokol. Egy rövid idézet a szövegéből: "védd meg minden meghalt hívő lelkét a pokol büntetésétől, és szabadítsd ki őket a tisztítóhely kínjaiból." Ezt Duruflé tökéletesen komponálta meg, a tegnap esti előadók pedig tökéletesen szólaltatták meg, és adták tovább számunkra, hallgatók számára. 
Az ötödik, "Pie Jesu"-tétel kedvenc. Miért? Mert a kegyes Jézusról van szó benne, akitől örök békességet kérünk. Tudván, hogy bűnösök vagyunk, tudván, hogy kerülhetünk ide vagy oda, mégis, felsír a lélek (a hangszerek szaván) az üdvösség után. Ezután még három tétel előzi meg az utolsót, melyek során szintén a remény és kétség jár karöltve. De mi az élet? Nemde reménység és kétség együttvéve? 
Az utolsó tétel, a kilencedik az "In Paradisum". Ennek legizgalmasabb pontja a vége. Nincs feloldás, nincs igazi záró akkord. A remény, mely soha nem fogy el, most jelenik meg igazán. De mit tesz? Mindent a végtelenül irgalmas Istenre hagy: ő oldhat fel mindent. Ő tehet igazságot, ő mondhatja ki a végszót. De a remény, a feloldódásban való remény kifejeződik. Várjuk a végső "feloldást", minden kereszt és minden jel alól, mely életünket végigkísérte. És ha Isten felold (mert csak ő oldhat fel) minket minden teher és minden próba alól, akkor élvezzük majd örökké az igazán tiszta, az igazán szép, és igazán teljes hangzatot, mely nem lesz más, mint Isten maga. 

Ezután hallgassa meg Duruflé Requiemjét.

2014. november 10., hétfő

Érdemes betérni...

fotó: facebook
Budapesten, a Király utcában immár 10 éve működik Bősze Ádám Zenei Antikváriuma. A hangulatos helyen nemcsak a könyvek és kották közt böngészhetünk, hanem igazán finom kávét, de teát is lehet inni...
A házigazda, ha éppen ott van és nem a rádióban halljuk, nagyon készséges és barátságos - jó bemenni akár csak egy kávéra is, és közben ránézni Erkel litográfiájára az 1850-es évekből...
Budapest, Király utca 77. (Bejárat a Csengery utca felől.)
Az interneten olvasható leírás:
"Az antikvárium 2004 óta foglalkozik régi, ritka kották, zenei könyvek és egyéb dokumentumok kereskedelmével. Havonta jelenik meg újdonságértesítő az antikvárium friss szerzeményeiből, évente kétszer pedig árverést tartunk, elsősorban magyar vonatkozású dokumentumokból.
Az antikvárium rendszeresen részt vesz nemzetközi kiállításokon, Lipcsében, Frankfurtban, Londonban és Koppenhágában.
Bősze Ádám Zenei Antikváriuma tagja a Magyar Antikváriusok Egyesületének (MAE) és az Antikvár Könyvkereskedők Nemzetközi Szövetségének (ILAB)."

2014. november 2., vasárnap

requiemek

Itt összegyűjtöttünk néhány felvételt a ritkán hallható Requiemek közül. Ugyanis nemcsak Mozart és Verdi komponált ebben a témában, hanem még mások is.